Már a cím is megtévesztő, igaz? Hogyan lehet valami modern, ami a régmúlt időkre tekint vissza?
Lássuk! Viszon kezDJük azzal, hogy átnézzük mit is jelent ez a két szó külön-külön.
Mit jelent a “modern”?
A szótár ezt írja:
A modern = korszerű, aktuális, haladó és mai. Magyarul az, ami új, ami fejlett, ami előremutató, egyszóval minden, ami jelen életünket – a hagyományokkal való szakítás árán is – jobbá kívánja tenni.
Mit jelent a “retró”?
Evvel a fogalommal egy régebbi korba visszatekintő, azt felidéző stílusjegyeket magukon hordó tárgyakat és irányzatot illetjük. Leggyakrabban a 60-as, 70-es évek, azaz a közelmúlt emlékeit hozza vissza, olyanokat, amiről a köztünk élő idősebb – vagy éppen még csak középkorú – lakosság jelentős része hordoz emlékeket.
A retró éppen ezért sikeres irányzat a civilizált világ minden táján.
Tehát egy nagyobb célközönséget jelent. Nem véletlenül van az, hogy a legtöbb szórakozóhelyen még mindig nagy számban fő stílusirányzat.
Mit lehet tenni?
TURBÓSÍTSUK! 🙂 Azaz vegyítsük a kettőt és így jött létre a MODERN RETRO.
Kíváncsi vagy milyen? Hallgasd meg az első közel 1 órás szettem!
Szerintem megér két Megosztást is, de neked csak 1-et kell nyomnod én viszont Duplán Köszönöm! 😉
MC/Radio Spot: Bolla Róbert / Grinbox Studio
Village People, Dr Alban, Boney M, Sash, Ottawan
Tracklist!
Ha tetszik csatlakozz podcast csatornámra itt, hogy ne maraDJ le az újdonságokról.
Ok, de mi az a podcast?
Facebook oldalamon keresztül pedig letölthető a teljes változat.
– Még több ilyen MODER RETRO-t!
– Lágy mix ébredéshez
– Szilvesztert AKAROK!
– Magyar Élő Mixvideók
Paul Luke feat. John Biancale – Billie Jean (Paolo Ortelli Vs Degree Mix)
Village People – Y.M.C.A. (Richie Madano Remix Bootleg)
Jason Mill – Throw Ya Hands Up (Sweet Dreams) (Original Mix)
Ottawan – Hands Up 2014
Boney M. – Daddy Cool 2015 (Jepetto Retro Disco Club Mix)
Dr Alban feat. Adriana – Its My Life (Dj Stranger & Dj Nejtrino Mix)
Snap – Rhythm is A Dancer and
Sash – Ecuador (Taito Vs Base Attack Remix)
Vanilla Ice – Ice Ice Baby (Dj Andrew S.Mile & Incognet Radio Mix)
Boney M – Rasputin (Tarantino Re-Fresh 2014)
Dragmatic – Who Will Rock You (Dragmatic Private Edit)
Dancing Queen (Adam Clarke Club Mix)
Thunder Busters (ACDC Ray Parker Jr)